Versek : Tóth Árpád - Katonasír |
Tóth Árpád - Katonasír
Magányos sír a keskeny, elhagyott
Völgyben, keresztje ferde már, veszendő,
De gyapja hó a vállát - enyhe kendő -
Szelíden védi és rojtul ráfagyott...
Magányos sír a keskeny, elhagyott Völgyben, keresztje ferde már, veszendő, De gyapja hó a vállát - enyhe kendő - Szelíden védi és rojtul ráfagyott
Kis jégcsapok gyémánt dísze ragyog: Míg lent a néma bíborban derengő Mélységben zárt szemekkel és merengő Arccal nyújtózik egy ifjú halott.
Ha veres szemmel s arany nap-sisakban A hajnal újra a hegyekre csattan, Pihenj, kedves, nem kell már harcra szállnod,
Sírod felett még bús moraj lebeg, De te feledd az ágyút már, - te álmodd: Hazaértél, s ugat, vén hű ebed...
|